Vas megye


 
 
 
 
Udvarnagyi Miklósné, Janovicz Judit
Koordinátor
 
 
Középiskolás korom óta rendszeresen túrázom.
1980-ban végeztem a Bp.-i Tanítóképző Főiskolát.  1985-ben  a BTSZ-nél lettem bronzjelvényes túravezető. 1985-től vándortáboroztattam, és az iskolánk turistaszakkörét vezettem. Bejártuk tanítványainkkal az egész országot. A legtöbb nemzeti parkban részt vettünk szakvezetéseken és kül. érdekes programokon.
Több alkalommal erdei iskolát szerveztem osztályomnak a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén.
Jelenleg Vas megyében élek, és szeretném segíteni az itteni természetjárást.
 

 
 
 
Tóth József
Koordinátor
 
 
Nyugdíjasként a soproni Lővér Természetbarát Egyesület tagja. Eredeti végzettségem okl. vízépítő mérnök. A sors úgy hozta, hogy mégsem a vízépítésben kezdtem dolgozni, de a vizek iránti vonzalmam a mai napig megvan. 
Gyermekkoromat a veszprém megyei Somló-hegy alján elterülő Somlóvásárhelyen töltöttem.  Ez a környék rendkívül gazdag forrásokban, magán a Somló-hegyen is 2  kiépített forrás van. Gyerekként nyaranta a falu határában  dolgozó szüleimnek hordtam pl.a Hóttó-forrás kristálytiszta és jéghideg vízét. (Maga a foglalata egy, a talajfelszín alatt csupán 20-30 cm-re fekvő betongyűrűből állt, felejthetetlen volt látni a tiszta fövenyt 3-4 helyen mozgató feltörést)…  
A temészetjárást mérnöktanárként, gyakori iskolai túrákkal, magán szervezésű túrákkal műveltem, ill. művelem ma is. A Soproni hegység is bővelkedik forrásokban, ezek mindegyikét ismerem. Turistaként jelentősebb dolgot nem kellett végeznem, mert a soproni parkerdő gazdája, a Tanulmányi Állami Erdőgazdaság példásan gondozza ezeket – maradt a hozzájuk vezető turistautak jelzéseinek felújításában való közreműködés… Állapotukat egyesületem figyelemmel kíséri, észrevételeinket rendszeresen továbbítjuk a fenntartónak.
Elmondhatom tehát, gyerekkori szerelmeim a források, ezért is kaptam szívesen a lehetőségen, hogy eredeti szakmám tudására is támaszkodva tegyek szert még korszerűbb ismeretekre.
 

Koordinátorok

 
Vogl Dorottya
Koordinátor
Észak-Nyugati terület

 
Pásztor Tamás
Koordinátor
Gödöllői dombság

 
Nosza Gabriella
Koordinátor
 
Ifj. Udvarnagyi Miklós
Koordinátor
Budai-hegység

Rosta Csaba
Koordinátor
Budai-hegység
 
Márton László
Koordinátor

 
Lengyel Szilvia
Koordinátor
 
Póczik Mónika
Koordinátor

 
Domboróczky Dalma
Koordinátor
 
Mészáros Anna
Koordinátor

 
Nagy Péter
Koordinátor
 
Udvarnagyi Miklósné, Janovicz Judit
Koordinátor

 
Tóth József
Koordinátor
 

Ebben a megyében még nincs koordinátor.

Várjuk koordinátorok jelentkezését!

 
Csala Dorottya
Koordinátor
 

Ebben a megyében még nincs koordinátor.

Várjuk koordinátorok jelentkezését!

 
Varga-Balog Mária
Koordinátor
 
Dr. Fodor Károly Györgyné, Emese
Koordinator
 
Csiza Zsoltné, Judit
Koordinátor
 
Debreceni Béla
Koordinátor
 
Nagy Péter
Koordinátor
 
Márton Edit
Koordinátor
 

Ebben a megyében még nincs koordinátor.

Várjuk koordinátorok jelentkezését!

 

Ebben a megyében még nincs koordinátor.

Várjuk koordinátorok jelentkezését!

 
Lovász Gabriella
Koordinátor

 
Fülep Teofil
Koordinátor
 
Hosszú Tamás
Koordinátor
 

Ebben a megyében még nincs koordinátor.

Várjuk koordinátorok jelentkezését!