Fogadj örökbe


FORRÁSOK ÖRÖKBEFOGADÁSA

Miért is fogadunk örökbe egy forrást? Mert szép? Mert értéknek tekintjük a föld alól felbukkanó, áttetsző, tovacsobogó vizet? Vagy kellemes gyerekkori emlékek, családi, baráti túrák fűznek hozzá, netán vallási, szakrális okból tartjuk fontosnak? Esetleg megfogott bennünket a hozzáfűződő legenda? Aggódunk a forrásvíz által táplált láp, tó, patak élővilágáért, vagy az emberiség egyik lehetséges ivóvíz-forrását látjuk benne? Cselekedeteinknek számos oka lehet, de az biztos, hogy valamiért, valahogyan tettre ösztönöz bennünket a felszínre törő víz.

Lássunk neki, tegyünk érte, fogadjuk örökbe!

Ha eldöntöttük, hogy valamit örökbe fogadunk, akkor tudnunk kell, mi célból, miért, mekkora időtávon, milyen költségeket és feladatokat vállalva, kikkel teszünk érte. Tisztázzuk ezt magunkban (illetve az érintett körön belül), enélkül ne lépjünk tovább! Adatokat, információkat kell gyűjteni, hogy tisztázzuk, mit akarunk, akarhatunk.

Mit is tehetünk érte, „A mi forrásunkért” a gyakorlatban? Lehet, hogy szemetes, lehet, hogy bedőlt a foglalata – hogy két egyszerű példát említsünk. Mi sem egyszerűbb: kesztyűt, zsákot kell ragadni, „összetrombitálni” néhány embert, és kezdhetjük is a szemétgyűjtést. DE, valóban ennyire egyszerű ez!?

A forrásvédelem és -kezelés ilyen gyakorlati vonatkozásaira a forrásvízőrzők kézikönyvében kitértünk.

Mihez van jogunk és mihez nem civilként, ha tenni akarunk valamit?

A kézikönyvben olvashatjuk, hogy a források körül milyen élőhelyek vannak, megtudhatjuk, hogy fontosak az ivóvíz biztosítása szempontjából és kulturális jelentőségük is lehet. Olvashatjuk azt is, hogy a forrás sérülékeny, és van tulajdonosa, jellemzően a magyar állam. (A gazdái pedig legyünk mi!)

Ennélfogva az állami szervekkel mindenképpen egyeztetnünk kell. A kezelők igen gyakran – a hegyvidéki erdőkben lévő források esetében – az erdészetek és a nemzeti park igazgatóságok. A kezelőszervekkel egyeztetve világosan meg kell fogalmazni, mit is akarunk. Tevékenységünk engedélyköteles, ezért ahhoz, hogy a kezelők céljainkhoz akár engedéllyel, akár anyagi vagy természetbeni támogatással hozzá tudjanak járulni, érteniük kell, mit akarunk, és annak milyen környezeti hatásai vannak. (Az engedélyezéssel kapcsolatos feladatokat igény esetén a GYETE átvállalja az örökbefogadóktól.)

Vegyük azt is sorra, hogyan juthatunk el az örökbefogadás gondolatától a tettekig: hogyan leszünk „örökbefogadók”. Az örökbefogadás „egyéni” (egyesületi, családi, önkormányzati) döntés, ami alatt azt értjük, hogy minden egyén vagy szervezet maga dönti el, hogy felelősséget akar vállalni valamiért. Nem felülről jövő, hatalmi szóval ránk tukmált, netán jogi kötelezettségről van szó. Ahogy a család, gyermek, munka, képzés, házi- vagy haszonállat, kert vállalása („örökbefogadása”, létrehozása stb.), ugyanúgy egy tó, forrás, patak, terebélyes fa, kereszt örökbefogadása is felelősséggel jár, és nem elsősorban a tulajdonlás, hanem az adott értékért tenni vágyás a fő mozgatóerő ilyen esetekben.

Az örökbefogadónak számos képességgel kell rendelkeznie: a legfontosabb talán a szervezőerő, az emberek, partnerek felkutatása, mozgósításukra való alkalmasság. Vannak, akik nem akarnak, vagy nem tudnak szervezni, viszont szó nélkül veszik a kesztyűt, lapátot, zsákot, vagy fizetik a forrásgondozás költségeit. Mások pályázatot írnak, hatóságokkal, szakemberekkel egyeztetnek. Lehetnek köztük természettudományos vagy műszaki végzettségű szakemberek is, akik egyes részfeladatokat ilyen minőségükben látnak el, például egyeztetéseken képviselik az örökbefogadó egyesület és a szakma érdekeit, szempontjait.

Szeretettel várunk az örökbefogadók táborában mindenkit, aki hozzá tud illetve akar járulni a források védelméhez bármilyen feladat elvégzésével!

Legyen örökbefogadó, és a ForrásVízŐrző Civil Hálózat kiemelkedő tagja!