Iható – nem iható?

Ez a legtöbbször feltett kérdés, ha a ForrásŐrző és turista találkozik a forrással.
Elintézhetném a választ azzal a poénkodással, hogy „egyszer minden forrás iható”, de nem is áll olyan távol a dolog lényege a valóságtól, de tényleg meg kell fizetni az árát valakinek:
 
Persze mint víz, iható. Ha büdös, koszos, zavaros – eszünkbe sem jut inni belőle.
Rögtön felmerül a kérdés, hogy „mi is a kosz?”. Szerintem a „kosz” az oda nem való anyag, tehát az, ami mesterséges eredetű. „Nem kosz” a belehullott levél, avar, gally, forrásmedence esetén a benne élő apró állatkák… Azonban, ezek is elpusztulhatnak, lebomlanak, némi  „pluszt” adva a vízhez. Amúgy ránézésre a víz lehet kristálytiszta.
Ittam már ilyen forrásból, óvatosságból csak egy kicsit, és semmi bajom nem lett tőle.
 
Ezek szerint egy forrás akkor iható, ha nem lesz bajunk tőle? Csakhogy ehhez ki kell próbálni….
 
Ezt a kipróbálást a benne lévő állatok is megteszik, nap, mint nap. Vannak köztük rendkívül érzékeny állatok, de ezt az érzékenységet nem lehet egy az egyben átkonvertálni az emberre. Szerintem.
Ettől függetlenül a vízminőség megállapítására nagyon jók a bioindikációs módszerek, melyek az apró vízi állatok környezetjelző szerepére épülnek, de ettől még én nem innék feltétlenül egy olyan forrásból, melyben álkérész lárva van. Nem a lárvától félek (úgy sem iszom meg), hanem azért ő biológiailag egy másik szervezet. Tény, hogy csak jó vízminőségű vízben fordul elő, már ami az oxigénellátottságot és az arra ható tényezőket illeti, de azért ez egy nagyon összetett dolog.
 
Van olyan forrás, ahonnan rendszeresen visznek vizet, kannákban, kocsiszámra. Előtte „kilóméteres” sorokban várnak az emberek, türelmesen vagy türelmetlenül. Ilyen a szentendrei Lajos-forrás és a gödöllői Petőfi-forrás. Mindkét helyen ki van írva, hogy a forrás vize saját felelősségre iható.
Nem az van kiírva, hogy „iható” ... Gondolom azért, mert a víz minősége változik és nincs (nem lehet) olyan egészségügyi szervezet, aki naponta, hetente labóratóriumi vizsgálatokat végez minden forráson, vagy csdak a felkapottakon… Nem tudom, hány ilyen van az országban, de ha a forrásnyilvántartás szerint 6000-nél több forrásunk van, és ennek csak 1 %-a olyan mint a Lajos-forrás, az is 60 darab.
Öszsegezve: ha valakinek baja lenne, nem vinné a forrásvizet.  
Ugyanezen alapon érdemes helyi lakosokat, időseket is megkérdezni, hogy ők fogyasztják-e a forrást?
Jó, ha számolunk azért azzal is, hogy aki régóta fogyasztja a vizet, hozzá van szokva, mi meg nem biztos.
(Ismertem egy hajléktalant, aki egy forrásból ivott 10 éve. Semmi baja nem volt sosem. Egy másik forrás pedig kertek alól jön, csövön, attól sem volt bajunk soha egy-egy korty erejéig, de van aki kannaszám vitte.)
 
A szaghoz hasonlóan más érzékszerveink által adódik a lehetőség, hogy megízleljük, vagy megnézzük, mennyire tiszta vagy zavaros a víz. (Az ízleléshez már kell némi bizalom.) Ha valami oldva van egy vízben, vagy finom „szemcsék” formájában lebeg benne, és színt ad neki, szintén nem jut eszünkbe inni belőle. Ha „kristálytiszta”, akkor pedig ivásra csábít, pedig lehet, hogy olyan anyag van benne oldva, amit nem látunk és nem is jó nekünk.
Vagyis egy sor anyagot nem tudunk szabad szemmel kimutatni. Ilyenek a baktériumok. A „bacik” a természetes körforgás részei, bennünk, velünk szimbiózisban is élnek. Ilyen a „kólibaktérium” is, mely segít nekünk, ám ha olyan törzs kereül a vízzel a szervezetünkbe, mai mérget termel, pórul járunk. Hasmenés lehet belőle. Előfordulása szó szerint emberi szennyezésre utal: a forrás vízgyűjtő területén emésztő van.
Jelenlétét és más anyagokat laboratóriumi vizsgálattal lehet kimutatni. Az egészségügyi szervezet (volt ÁNTSZ)-nek és vízmű-cégeknek van erre kapacitásuk, de nyilván nem ingyen.
 
Egy településektől távoli forrásnál az emberi eredetű szennyezés nem állhat fenn.
A vadak általi szennyezés lehetséges lehet, de ez szerintem inkább csak a vaddisznók által dagonyának használt források esetében lehet jellemző – ebből meg nem iszunk.
Meg van a maga romantikája annak, hogy „nem viszek vizet magammal, majd iszom forrásból”, - de jobb ha készülünk a túrára: Ha ismerünk pár bővízű, kiépített forrást utunk mentén, és azért viszünk magunkkal elegendő vizet is, az a biztos.


További cikkek »